AnyaTárs

Az anyaság nyugalmát adjuk

Küldetésünk

máté2

Célunk, hogy az édesanyák örömmel, ösztöneikben bízva, megérzéseikre hallgatva, félelmek és bizonytalanságok nélkül éljék meg az anyaság csodáját.

Konzultációk

Támogató beszélgetéseinkkel két dolgot szeretnénk elérni: a kérdésekkel és kétségekkel teli édesanyát megértő figyelemmel, megnyugtató jelenléttel és gyakorlati válaszokkal segíteni a saját ösztönökön alapuló anyaságának megtalálásában, illetve ha további segítség szükséges, akkor összekötni a megfelelő szakemberrel. Mindenképpen célunk, hogy végig érezd, hogy van melletted egy stabil AnyaTárs, akihez bármikor és szinte bármivel fordulhatsz.

AnyaTraccs beszélgetések

Vidám, kötetlen, támogató közegben beszélgetünk édesanyákat érintő témákról, édesanyák között online. Egy hely, ahol csak önmagad lehetsz, végre nem kell megfelelni senkinek, ahol fontos, hogy Te hogy vagy, és ahonnan elvihetsz magaddal egy kis töltődést, egy kis megértést, egy kis szeretetet.

Saját történetünk

Melinda

Anya lettem. De előtte minden olyan bonyolultnak tűnt. Szerettem volna mindenáron felkészülni tökéletesen az anyaságra. Rengeteg kérdés volt bennem, tanács vett körül és mindig azt gondoltam, hogy ez nagyon bonyolult és nehézségekkel teli „szerep” lesz. Aztán megszülettünk és minden olyan egyértelmű lett. Ha figyelni tudtam és tudok az érzéseimre, bízni tudtam és tudok bennük és a gyermekemben is, akkor tökéletesen működött és működik minden. Azáltal, hogy én magabiztossá váltam, a körülöttem lévő emberek és szakemberek is úgy segítettek és támogattak, hogy figyelembe vették az anyai megérzéseimet. Tudom, ez nagyon ritka. Akkor fordult meg először a fejemben, hogy mennyire jó lenne, ha minden édesanya ilyen csodaként tudná megélni az anyává válását és az anyaságát. Ma már biztosan tudom, hogy az utamon vagyok. Az AnyaTárs konzultációkkal és programokkal az a célom, hogy minél több édesanyához eljussanak az üzeneteink, a támogatásunk és örömteli legyen minden anyaság.

Lucien

Akadémiánk víziója hosszú évek alatt kristályosodott ki bennem, és amikor Melindával össze hozott a sors, hamar felismertem, hogy az üzenet, amit anyaként át szeretne adni a világnak, teljes mértékben beleillik ebbe a küldetésbe: megmutatni, hogyan lehet szabadon, örömben, harmóniában, egészségben, ösztöneinkre hallgatva élni, táplálkozni, szeretni, és igen, még gyermeket nevelni is! Aztán pedig ahogy egyre inkább megismertem az elakadásokat, amelyekkel az édesanyák szembesülnek, rájöttem, hogy a három évtizedes, lelki témákkal töltött utam rengetet olyan kincset hordoz, amelyekkel segíteni tudok nekik. Ők tulajdonképpen egy nagyon speciális, csodálatos helyzetben lévő emberek, akik sokszor csupán eszköztelenek, és támogatásnélküliek. Tudom, hogy a megoldások és a támogatás megvan szakértő csapatunkban, csak el kell juttatnunk az édesanyákhoz. Ez pedig egy nagyon szép kihívás a számomra. 🙂