Előre elrendelt sors

Már a kineziológiai tanulmányaim előtt is sokat foglalkoztatott az a kérdés, hogy vajon tényleg meg van-e írva a sorsunk, vagy a döntéseink eredményeként mi magunk választunk megannyi sorslehetőség közül. Laikusként ez előbbit úgy képzeltem el, hogy az Isten vagy legyen az bármilyen felettes hatalom irányítja az életem, melynek medrében kisebb döntésekkel sodródva ugyan, de mindig a kijelölt úton haladok. 

Amikor Szondi Lipót tanulmányairól hallottam az elméletem részben megerősítésre, részben megcáfolásra talált. 

Szondi pszichiáteri terápiás munkája során ugyanis azt tapasztalta, hogy az utódok nagyon gyakran megismétlik a valamely felmenőjük sorsát, vagy legalább is annak elemeit. Ezt a minta követést családi tudattalannak nevezte el, mely befolyással lehet a párválasztásra, barát választásra, foglalkozás, betegség és akár halálnem választásra egyaránt. Természetesen nem tudatosan, sokkal inkább a tudatalattink irányításával ismételjük valamely ősünk életvezetési problémáját, tehát a választás maga tudatos számunkra, de hogy mi az oka a választásunknak, az a családi tudattalanban rejlik. Ha tehát, tapasztalunk olyan elakadásokat az éltünkben, amelyekbe újra és újra belebotlunk és mégsem tudunk megoldani, amelyek gyakran félelmet és szorongást váltanak ki belőlünk, akkor érdemes megvizsgálni, hogy a felmenőink is küzdöttek-e hasonló problémával. 

A Szondi által bevezetett sorsanalízis az Ő szavaival élve „a genetika bevezetése a pszichoanalízisbe”, elsődleges célja ezen elakadások, tragikus életutak megismétlődésének megakadályozása a tudatosítás révén, hiszen a családi tudattalan a család lehetséges sorsfiguráit tartalmazza, melyből a tudatosítás révén az én (Az én az a híd, mely az ösztönöket a szellemmel köti össze )  megfelelő mintát választhat vagy – az esetek többségében – a sokféle sorslehetőségből egy saját, egyedi sorsot hoz létre.  Szondi megkülönbözteti tehát egymástól a kényszersorsot, melyet a családi tudattalan irányít, és a szabadon választott sorsot, melyet mi magunk választunk.  A sorsanalitikus terápia feladata az, hogy a személy felismerje ezeket az örökölt mintákat, és az én segítségével szabadon dönthessen arról, hogy az ősök sorsdarabjaiból milyen új, egyéni sorsot kíván létrehozni. 

Kineziológusi munkám során például találkoztam olyan klienssel, akinek minden igyekezete ellenére sem sikerült tartós párkapcsolatot kialakítania. A jelen problémáinak vizsgálatán túl felfedeztünk egy mintázatot, melyben azt láttuk, hogy a család női felmenői többnyire egyedül élték le az életüket. 

Gyakran már a tudatosítás is elegendő ahhoz, hogy ezzel a mintázattal, ezzel az ismétlődéssel fel tudjuk számolni, de emellett kineziológiai eszközökkel is tudjuk ezt a berögzött mintát oldani.  

Sorsunk alakulása folyamatos és a kezünkben van annak a lehetősége, hogy kilépjünk abból a mederből, amelyben nem a megfelelő irányba folyik az életünk és egy új mederben, úgy sorslehetőséget megélve folytassuk tovább az utunk.

Amennyiben Te is szeretnéd tudni, hogy Te magad vagy épp a családi tudattalan az, ami irányítja a sorsod és szívesen leszámolnál ezekkel az örökölt mintákkal, akkor fordulj hozzám bizalommal, örömmel segítek. Szeretettel ajánlom tovább a Your Health Academy https://yourhealth.store/erzelmi-oldas/ szolgáltatását is.

Balla-Sebők Ágnes

Természetgyógyász kineziológus

www.ballaegeszseghaz.hu

Bejelentkezés: https://ballaegeszseghaz.hu/kapcsolat/

Felhasznált szakirodalom: 

Gyöngyösiné Kiss Enikő: Személyiség és családi tudattalan Szondi sorspszichológiájában

Mennyire tetszett?

Klikk a csillagra