Ismerkedés a meridiánokkal - 2. rész

 

 
 
Ahogy az előző írásomban már részleteztem, a Hagyományos Kínai Orvoslás szerint a meridiánok olyan energiacsatornák, amelyek behálózzák az egész testet, s melyeken keresztül áramlik az életenergia, a Csi.

12 fő meridiánt tartunk számon, melyek kétoldaliak, vagyis szimmetrikusan megtalálhatók a test mindkét oldalán. Ezen kívül még két meridián ismeretes, az egyik a hát középvonalában felfutó hátsó irányító meridián, a másik pedig a test elülső részén végig haladó központi meridián. 

A kínai szervóra szerint adott napszakban az adott meridián két órát aktív, amikor az energetikai maximumán van, és ebben a két órában az egész szervezet annak a meridiánnak az energia működését támogatja.

Emellett a meridiánok az 5 elemhez vannak hozzárendelve. Minden elemhez 1 pár (egy yin és egy yang) meridián tartozik, kivéve a tűz elemet, amelyhez 2 pár meridián tartozik.

De lássuk csak kicsit részletesebben, hogy mit is tudunk az egyes meridiánokról, ebben az írásban a FA elemhez tartozó meridiánokról:

A fa elemhez tartozó érzés a méreg, düh, harag, depresszió, elégedetlenség. Amennyiben a fa elemhez tartozó meridiánok, szervek érintettsége a problémánk, akkor ezen érzelmeket kereshetjük a háttérben.

Epe meridián:

Alapvetően befolyásolja az anyagcsere- folyamatokat. A testnedveket – mint például az inzulint, az epét, a nyálat és a gyomorsavat – egyensúlyban tartja

Csakrája: szexcsakra

Eleme: fa

Fizikai tünetei: Epeproblémák, epekövek, keserű szájíz, bordák alatti fájdalom, gyakori sóhajtozás, a bőr kiszáradása, fejfájás halántéktájon, nyirokcsomó-duzzanat, fokozott izzadás, láz vagy hidegrázás,

Érzelmi tünetei: Az alkotókészség hiánya, döntésképtelenség, ködös gondolkodás, kicsinyesség, túlságosan fokozott felelősségérzet, krónikus elégedetlenség, türelmetlenség, állandó lobbanékonyság.

Máj meridián:

A máj meridián a vér és az energia tárolásáért felelős, és a csít szabályozza, mivel a vér tisztulásához is hozzájárul. A májmeridián erősíti a betegségekkel szembeni ellenálló képességet.

Csakrája: szexcsakra

Eleme: fa

Fizikai tünetei: A máj működésével összefüggő megbetegedéseken, derék- és hátfájás, fejfájás, fülzúgás, homályos látás, szemszárazság, hányás, székrekedés, hasmenés, bevizelés vagy a vizelet elzáródása, fokozott fáradékonyság. Az arc száraz és porszínű, a körmök puhák, gyengék, töredezettek, a haj fénytelen, a bőr viszket.

Érzelmi tünetei: Túlságosan erős önkontroll, gyenge önirányítás érzése, kiegyensúlyozatlan viselkedés és érzelmek, dühkitörések, harag, lobbanékonyság, fokozott ingerültség, gyenge gondolkodási készség, túlterheltség érzése a kikapcsolódásra való képtelenséggel.

Az Erőterápia (AFT) az akupunktúrás pontok érintésével, ütögetésével és hangenergiával – tűszúrás nélkül – befolyásolni tudja a test és az elme energiáját. A meridiánok bizonyos pontjainak stimulálása meghatározott szervhez küld üzenetet, kiegyensúlyozza az energiaáramlást.

Kineziológiai technikákkal, imaginációkkal az érzelmi stresszeket, érzelmi gátakat tudjuk feloldani, ami segít megszünteti azon lelki terheinket, melyekből betegségek keletkezhetnének, keletkeztek. Emellett a meditáció is kiváló lehetőség, hogy jobban megismerhessük önmagunkat. Illóolajok segítségével pedig növelhetjük a tudatosságunkat és támogathatjuk a változás irányába tett lépéseinket.

Ebben a folyamatban, ezekben a módszerekben én magam szívesen nyújtok segítséget. Ajánlom továbbá a Your Health Academy Betegségek lelki eredete című tanfolyamát, melyben még részletesebb képet kaphatunk az egyes betegségek kiváltó leleki hátteréről. A tanfolyam az alábbi linken érhető el: https://yourhealth.store/betegsegek-lelki-eredete/

Balla-Sebők Ágnes

Természetgyógyász-kineziológus

www.ballaegeszseghaz.hu

Mennyire tetszett?

Klikk a csillagra