Antal Vali

Antal Vali vagyok, természetgyógyász, fitoterapeuta, táplálkozási tanácsadó és böjtszakértő. De tanultam aromaterápiát, balneoterápiát és arcdiagnosztikát is. Idestova 30 éve foglalkozom természetgyógyászattal és az egészséges életmód propagálásával. A természetgyógyász képzést magyarország első orvos-természetgyógyászánál, dr. Oláh Andornál kezdtem, amelyet párhuzamosan végeztem a kozmetikus iskolával két éven keresztül. Nem véletlen, hogy praxisom kezdetén főleg makacs bőrproblémával küszködő páciensek kerestek meg, akiket nagy meglepődésükre nem kizárólag kencékkel, hanem életmódváltással és táplálkozás beállítással tudtam megszabadítani a problémáiktól. 

Magyarországon elsőként vettem fel a harcot a szintetikus, és káros anyagokat tartalmazó kozmetikumok ellen, valamint a mit sem érő, hatástalan táplálék-kiegészítők leleplezésével is én foglalkoztam először. 2005-ben végeztem hatóanyagelemzői szemináriumot, azóta termékfejlesztési tanácsadással is foglalkozom. 

2008-ban indítottam el a nagysikerű „Gólya-hír” programomat, amelynek keretein belül olyan pároknak tudtam segíteni, akiknek nem jött össze a baba. Ma már több száz kisgyerek „értelmi nemzőjeként” tartanak számon. nagyon megható volt számomra, az első gólya-híres páciensem, amikor megfogant, megfogadta, hogy rólam nevezi el a babáját. Ha lány lesz, Valériának, ha fiú, akkor pedig Antalnak fogják hívni. Anti már 10 éves. 

2010 óta tartok böjttáborokat, mert a 30 éves szakmai tapasztalat egyértelműen alátámasztja, hogy a jó egészség és a hosszú élet titka nem más, mint az egyéni anyagcseretérképünknek megfelelő táplálkozás, a szervezet rendszeres salaktalanítása és tisztítása, valamint a stresszmentes életmód. 

Mivel fontosnak tartom, hogy minél több emberhez eljussanak az egészséggel kapcsolatos hasznos információk, ezért 2001 óta rendszeresen tartok előadásokat, 2006 óta folyamatosan blogolok, és 2009-től számtalan rádió- és tévéműsorban voltam meghívott szakértő. 2016-ban indult saját rádióműsorom a Vörösmarty rádióban, ahol Palkó Zsuzsa szerkesztő-műsorvezetővel próbáljuk megváltoztatni az emberek szemléletét, és a tudatos életmód felé terelni őket.

2017-ben Béky László tanár úrral mi lettünk ketten az év természetgyógyász szakemberei. Nagyon jól esett, hogy szakmai berkeken belül is elismerték a munkásságomat.

Legújabb honlapomat azért hoztam létre, hogy még több embernek tudjak segíteni abban, hogy méreg és mérgelődés mentes, tiszta és egészséges életet éljen, hízás nélkül finomakat egyen, illetve eligazodjon a diéták útvesztőjében.

Vali előadás-sorozata:

FŐZZ ANTAL VALIVAL!
Egészséges édességek