Amikor nem(csak) vitamin és ásványi anyag hiány, vércukorprobléma, aránytalan makrotápanyag-bevitel, hanem a lelkedben levő űr, keserűség, bánat, magány indukálja az evést akár rosszullétig… utána pedig ostorozod magad. Önvigasztalásként indul és a végére dupla önbüntetés lesz belőle. Ismerős vagy nem?
Ha nem, akkor szerencsés vagy, vagy máshogy vezeted le a problémákat.
Nőkre inkább jellemző az érzelmi evés, de a férfiak egy (elhízott) része is csinálja, csak nem tud róla.
Kérdés:
Ki/mi elől menekülsz az evésbe?
Milyen érzést ad az evés, amit amúgy nem kaptál/kapsz meg az életedben?
Kinek az elismerése, jelenléte hiányzik?
Kinek akarsz megfelelni?
Mennyire érzed szeretve magad?
Mennyire van jelen az életedben az érintés?
Mennyire volt kontrolláló a családod, hogy azóta az evés adja meg azt az érzést, hogy most megteheted, megengedheted?
Mennyire érzed magad az életed irányítójának?
Mennyi szabadidőd van?
Mitől éreznéd magad hasznosabbnak?
Hol, kitől, milyen tevékenységet végezve érzed/éreznéd feltöltve magad? Mit tehetsz ezekért?
Ha szeretnél segítséget a táplálkozásod rendbe tételéhez, keress minket bizalommal, ha pedig úgy érzed, érzelmi oldásra van szükséged, itt találsz segítséget.